Az én történetem (28 évesen)
Beküldés dátuma: 2013. 07. 15.
Leírom Nektek, 28 évesen velem hogy esett meg a dolog: éjjel 01:00-02:00 körül arra ébredtem, hogy fáj a hasam (az egész alhasi terület, nem tudtam elkülöníteni). Hasmenésre gondoltam, de kiderült nem az volt a probléma. Ittam egy pohár vizet és visszafeküdtem, hátha elmúlik. Nem jött álom a szememre, mert erősödött a fájdalom, ekkor arra gondoltam, hogy valami rosszat ettem és gyomorrontásom van, enyhe hányingert is éreztem. 2-3 óra szenvedés után próbáltam hányni, de azon a kevés vízen kívül más nem akart feljönni. Tehát a gyomorrontást kizárhatjuk. Reggel 07:00-ig próbáltam elaludni sikertelenül, amikor meguntam és bevettem egy fájdalomcsillapítót (Algoflex Forte). Nem sokkal később sikerült aludnom 1-2 órát. Mivel pont szabadságon voltam (legjobbkor történik ez velem...) másnap otthon voltam, egész nap nem ettem semmit, mert nem volt étvágyam. Interneten keresgéltem mi lehet a gond, vakbélre gyanakodtam. Ekkorra már lokálisan elkülönül, egy helyre összpontosul a fájdalom, a köldököm és a jobb csípőm közé kb. félúton. Délután irány a háziorvos, tapintással vizsgál, szerinte is ez a gond, de mivel pénteki nap volt nem azt mondta, hogy jöjjek vissza 2 nap múlva, hanem adott egy beutalót a sürgősségire. (Utólag visszagondolva nem hiányzott volna az a +2 nap szenvedés.)
Autóba be, irány a sürgősségi. Itt kb. fél óra várakozás után megvizsgál az első orvos. Tapintással, elég erősen nyomogatva a hasamat, igen fájdalmas, mert már ott tartok, hogy a mély légzés is fáj. Itt vért is vesznek, elküldik elemzésre. Fél óra várakozás a CT-re és az ultrahangra. Talán ez volt a legkellemetlenebb mind közül, bekenik az ember hasát zselével, és rányomják az ultrahang műszer érzékelőjét, ami annál tisztább képet ad, minél kevesebb szövetvastagság (értsd, minél közelebb van) választja el a vizsgált területtől. Ezért jó mélyen bele kellett nyomni az oldalsó hasfalamba, ilyenkor el kell lazítani a hasizmot és köhögni is kell, ez kevésbé ment. Itt derült ki, hogy megnagyobbodott (begyulladt) a féregnyúlvány és egyértelművé vált a gond. Itt hangzott el először, hogy műteni kell. Ezután irány a sebészet, itt a doki aki műtött vizsgált meg, ugyancsak tapintással. Itt megbeszéljük, hogy a két féle alkalmazott sebészeti módszerből melyiket választom, de én a dokira hagytam, ő a klasszikus szikés megoldást választotta. (Utólag rájöttem, hogy jobb is volt így.)
Irány a kórház sebészeti "elfekvőjén" a kiírt szoba, haza se menjek. Átmentünk, szobatársaknak bemutatkozó (3 ágyra berendezett szobában 4 ágy...), levetkőzni, otthonról pár napi alsónemű, törölköző, stb berendel. Kisvártatva megjelenik az altatóorvos, kérdez néhány adatot, ami alapján majd megállapítja a szükséges dózis altatót (az altatógáz keverék-arányát), közben egy nővér felszúrja a vénámba (a bal kézfejem felső csuklórészére esett a választása) a gyorscsatlakozós tűt. Aláírtam a nyilatkozatot amit ilyenkor kell, megjelölve a választott sbészeti módot. Átöltözök a műtős előkés-ujjas ruhába, kb. 10 perc és megjelenik a hordággyal az asszisztens, felfeküdtem és letolt a műtőbe. Furcsa érzés volt, hogy fekszek és közben tolnak. Közben beszélgettünk, valahogy egyáltalán nem volt bennem félelem, hogy mi lesz. Megérkezünk a műtőhelyiségbe, nem is hittem volna, hogy ennyire tágas, áttornászom magam a vágópadra műtőasztalra, felettem a - szerencsére eddig csak - filmekből ismert sokégős műtőlámpa. Beszélgetünk a műtősökkel, ők előpakolnak, rákötnek a berendezésre, az egyik asszisztens leborotválja a szőrt a leendő vágás környékén. Megérkezik a főorvos, jó humora van, az asszisztens elémtartja a légzőmaszkot az altatógázzal és mondja, hogy lélegezzek mélyeket. Annyit közben még mondok nekik, hogy "Csak egy kérésem van, hogy vigyázzanak rám.", megnyugtatnak, hogy minden rendben lesz és... filmszakadás.
Akkor ébredek fel egy pillanatra, amikor az ágyamra átraknak, látom, hogy ott áll egy sereg ember. Kérdezik, hogy jól vagyok-e, csak felemelem az jobb kezemet, jelzem nekik, hogy prímán. 18:30-kor toltak be a műtőbe, ekkor volt kb. 20:00, szép nagy kötés van a jobb oldalamon. Este még felébredek, hogy vizelni kell, kimegyek a wc-re. Nem volt kellemes, amikor először éreztem a sebet a belső nyomás és feszülés miatt, ahogy felegyenesedtem. Többiek csodálkoztak is: ez nem jellemző, hogy egy frissen műtött csak úgy kisétál egyedül.
A bent töltött napok unalmasan teltek, sokat olvastam, idővel egyre többet mozogtam a szobán belül. Enni először csak az utolsó előtti napon adtak, üres levest délben. Hétfő reggel 1 zsömle, 1 kisdobozos vaj, 1 szelet parizer. Meglátogatott a sebész doki aki műtött, megkérdezte hogy vagyok, én mondtam neki, hogy feküdni otthon is tudok. Végül hazaengedett, bár átlag 3-4 napot tartják bent az embert műtét után, de mivel gondolom látta rajtam, hogy megmaradok, hazaengedett. Konzultált még velem a dietetikus hölgy, tőle kaptam azokat az utasításokat az étrendre vonatkozóan amit megosztok Veletek. Kb. 11:00-kor jöttek értem és irány haza.
Kikötötték, hogy 6 hétig nem emelhetek nehezet, mert ilyenkor mindenkinél nagy a hasfali sérv kialakulásának kockázata. Nem sikerült a kötésem fürdésnél teljesen szárazon tartása, ezért újrakötöztük, ezentúl minden nap kb. 1 héten át. Jó nagy vágás lett, de még mindig az járt a fejemben, hogy járt az előttem a kórházi ágyamban fekvő sorstársam, akinél a laporoszkópos műtét során átvágták véletlen a bélfalat és még vagy 3-4x fel kellett nyitni utána...